Dobray Sarolta

Léna

Ha Pétert kérdeznék, azt mondaná, hogy ez egy szerelmi történet. Ha engem kérdeznének, én is ezt mondanám. Pedig nem az.

Örvényszerű házasságának tizedik évében Léna válaszúthoz érkezik: marad Péterrel, aki mellett lassan egészen elveszíti a józan eszét és önmagát, de aki mégiscsak a gyerekei apja, ráadásul nem válogat az eszközök között, hogy mindenáron megtartsa őt – vagy megpróbálja egyedülálló anyaként a saját útját járni?
És mekkora ára van a szabadulásnak? Vajon képes rá, hogy megfizesse ezt az árat? Kész megvívni az előtte álló dzsungelharcot a férje egyre durvább és szürreálisabb manővereivel és a nem kevésbé szürreális magyar intézményrendszerrel? És önmagával? Ahhoz, hogy kiutat találjon az áldozatlét labirintusából és az ezzel járó ezerféle függésből, nem csupán a gyerekeiért, de saját magáért is felelősséget kell vállalnia.
Dobray Sarolta új regénye egyszerre vág gyomron és emel fel, miközben egy pillanatra sem ereszt. A bántalmazó kapcsolatok aprólékosan kidolgozott, pszichológiailag is tűpontos látlelete ez, amelyben tovább kísérhetjük az Üvegfalból megismert Lénát azon az igencsak küzdelmes úton, amely során visszaszerezheti elveszített szabadságát és egyáltalán: önmagát.

– Ha ilyen veszélyt jelentett önre és a gyermekeire a férje, miért nem hagyta el?
Most csönd van. Mintha kiürült volna az egész terem, vagy szoba, vagy mi az isten ez itt. A mellkasomból a gyomromba csúszik a fájdalom, mint a lassan olvadó fagylalt.
– Egyszer már elhagytam.
– És visszament?
Alig láthatóan bólintok.
– Miért ment vissza, ha a férje bántalmazta a gyermekeiket és önt is?
Mert annyira kicsinált, hogy egy lépés választott el a Lipóttól? Mert hiányzott? Mert szeretem? Mert gyűlölöm? Meg fogod bánni, Léna. Soha többé nem lesz igazi családod.